Menu

Álláshirdetések
Jelentkezés a DSB-be
MTMI (MINT)
Hu
Rólunk
0. osztály
Általános iskola
Gimnázium
Kérvények / Dokumentumok
Iskolai élet
DSBistro
Iskolai grémiumok / Kapcsolat
Deutsche Schule Budapest > Kapcsolat/Grémiumok/Koncepciók > Szülői Tanács

Szülői Tanács

A Budapesti Német Iskola a német és a magyar kultúra találkozásának iskolája, német és magyar gyerekek, szülők találkozásának helye, úgynevezett „Begegnungsschule“. A „Begegnung“, azaz a „Találkozás” mindig alapértéke volt iskolánknak. Az évek előrehaladtával iskolánk nemzetközivé vált, a „Begegnung” fogalma kiszélesedett.  Ma már nem csak a két nyelv, kultúra találkozását jelenti. A „Begegnung” bátorságot jelent nyitottságra, bátorságot új emberek, dolgok megismerésére, azok felfedezésére. Ezt a nyitottságot éljük meg nap mint nap az iskolában.

A szülői közösség a Budapesti Német Iskola fontos alkotóeleme. A Szülői Tanács Elnöksége összekötő kapocsként működik az iskolai testületek között, kommunikál és informál, problémák esetén pedig közvetít szülők és az iskolai grémiumok (Alapítványi Tanács, Iskolavezetés, tanárok) között, ezzel járulva hozzá a mielőbbi megoldáshoz.

A Szülői Tanács Vezetősége a 2024/25-ös tanévben:

Holczer Magdolna (elnök), Bencsik Zsuzsa, Alexandra Burchill, Szendrői Marcell, Tolvaj Béla, Katja Ullrich-Zeßner

Elérhetőség: ebr_vorstand@deutscheschule.hu

Szórólapunk a Szülői Tanács munkájáról és tevékenységeiről nyújt tájékoztatást:

 A Szülői Tanács szórólapja


 

Jegyzőkönyvek 2024/2025-ös tanév

Jegyzőkönyv EBR 2025.02.04.

Jegyzőkönyv EBR 2024.10.09.


Jegyzőkönyvek 2023/2024-es tanév

Jegyzőkönyv EBR 2024.01.31.

Jegyzőkönyv EBR 2023.09.27.


Jegyzőkönyvek 2022/2023-as tanév

Jegyzőkönyv EBR 2023.02.01.

  • Előadás TAG Digitales_2023.02.01.

Jegyzőkönyv EBR 2022.11.09.

Jegyzőkönyv EBR 2022.09.29.

  • Előadás EBR elnöksége 2022.09.29.

Jegyzőkönyvek 2021/2022-es tanév

Jegyzőkönyv EBR 2022.05.12.

Jegyzőkönyv EBR 2022.03.30.

  • Előadás EBR elnöksége 2022.03.30.
  • Az Alapítványi Tanács előadása_2022.03.30.
  • Előadás EBR tanösvény 2022.03.30.

Jegyzőkönyv EBR 2021.11.09.

  • Előadás EBR elnöksége 2021.11.09.
  • Előadás EBR digitalis koncepció 2021.11.09.
  • Az Alapítványi Tanács előadása_2021.11.09.

Jegyzőkönyv EBR 2021.09.30.

  • Előadás EBR elnöksége 2021.09.30.

Jegyzőkönyvek 2020/2021-es tanév

Jegyzőkönyv EBR_2021.06.03.

  • Előadás EBR elnöksége

Jegyzőkönyv_EBR_2021.01.21.

Jegyzőkönyv EBR 2020.11.05.

  • Előadás EBR elnöksége
  • Előadás a Steuergruppe-ból
  • Az Alapítványi Tanács előadása

Protokoll EBR 2020.10.14.


Általános

A szülői tanács alapszabálya (német nyelven)

A szülői tanács ügyrendje (német nyelven)


 

 

EBR hírlevelek

DSB EBR hírlevél 22-23 #6

DSB EBR hírlevél 22-23 #1

DSB EBR hírlevél 21-22 #3

Deutsche Schule Budapest
1121 Budapest, Cinege út 8/C.
Tel: +3613919100
Tel: +3613919116
sekretariat@deutscheschule.hu

Általános iskola

  • 0. osztály
  • 1-4. osztály
  • Napközi
  • Jelentkezés a 0. osztályba
  • Jelentkezés az 1. osztályba

Gimnázium

  • Pályaválasztás
  • Órarend, óraszámok
  • Orientációs osztályok
  • Felső-közép tagozat
  • Oberstufe – Felsőtagozat

Iskolai élet

  • DSBistro
  • Aktuális
  • E-Learning / Moodle / Schulmanager
  • Eseménynaptár
  • Csengetési rend

Kapcsolat

  • Iskolavezetés
  • Titkárság, Gazdasági iroda
  • Fenntartó
  • Alumni
  • Adatvédelem
  • Panaszbejelentés
  • Impresszum
Keresés
Álláshirdetések
Jelentkezés a DSB-be
MTMI (MINT)
Rólunk
0. osztály
Általános iskola
Gimnázium
Kérvények / Dokumentumok
Iskolai élet
DSBistro
Iskolai grémiumok / Kapcsolat