Az iskola története
Amikor 1989. június 27-én Magyarország és Ausztria külügyminisztere, Horn Gyula és Alois Mock kamerák előtt elvágta a két ország között húzódó szögesdrótkerítést, nyilvánvalóvá vált, hogy a vasfüggöny korszakának ezzel vége. Helmut Kohl akkori kancellár Magyarországon tett köszönetnyilvánító látogatása során a magyar fél hangot adott annak a kívánságának, hogy szeretné, ha létrejönne Budapesten egy Német Iskola. A kancellár erre rögtön igent mondott, és így amikor 1990 elején aláírták a német-magyar kulturális megállapodást, egy szakemberekből álló vegyes bizottság dolgozni kezdett a közös német-magyar iskola létrehozásán.
Így már 1990. augusztus 3-án megalakult egy bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy létrehozza a Budapesti Német Iskola Alapítványt, és hamarosan megkötötték a munkaszerződést az iskola első igazgatójával, Jürgen Armbruster úrral. Így 1990. szeptember 24-én 11 második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákkal első tanítási napját ünnepelhette a Budapesti Német Iskola. Október 1-én pedig megérkezett az öt kis elsős is.
A Budapesti Német Iskola Alapítvány 1992. február 28-án a Magyar Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányai között létrejött kulturális megállapodás aláírásával nyert konkrét formát, amellyel egy időben az Alapítvány alapító okirata is aláírásra került. A Budapesti Német Iskola alapítói a következők voltak: a Magyar Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Budapest Főváros és Baden-Württemberg tartomány.
A következő években az volt a cél, hogy a Német Iskola külső körülményeit hozzáigazítsuk az állandóan növekvő tanulói létszámhoz, és az iskola belső rendjét úgy alakítsuk, hogy megfeleljen egy közös német-magyar iskola, egy úgynevezett „Begegnungsschule” támasztotta követelményeknek.
Az iskola külső kiépítésének befejezését az iskola ma is álló új épülete jelentette, amelynek alapkövét 2000 júniusában tették le, és amelyet hivatalosan 2001. december 1-én az akkori külügyminiszter, Joschka Fischer adott át.
1997. június 26. óta a Budapesti Német Iskola jogosult német bizonyítványok kiadására, a diákok 1999 óta tehetnek német érettségi vizsgát, 2005 óta pedig német-magyar érettségit szerezhetnek a Budapesti Német Iskolában.
A Német Iskola ezzel belső fejlődésének lezárásához érkezett, amelynek során egy olyan gimnáziummá alakult, amelyet mindkét országban fenntartás nélkül elismernek.