Deutsche Schule Budapest > Egyéb > Diákjaink sikere – meseíró pályázat

Diákjaink sikere – meseíró pályázat

A DSB két diákja is a legjobbak közé került a meseíró pályázaton. Bartha Regina (UZ-csoport 7a,b) és Fürcht-Beck Adél (6m) Ujlaki Ildikó indítványozására jelentkeztek a pályázatra, és műveiket már publikált formában Ti is olvashatjátok „A műtárgyak titkos élete“ című mesekönyvben.

Szeretettel gratulálunk Adélnak és Reginának!

"A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma "A műtárgyak titkos élete" című mesepályázat díjkiosztóját 2023 október 15-én tartották a múzeum Gótikus terem nevű helyiségében.
Még tavaly írták ki a pályázatot, mely szerint egy történetet, mesét kellett írni a Vármúzeum műtárgyainak záróra után folytatott titkos életéről. A következő hónapok során a gyerekek 3 korosztályban sok mesét írtak.A legjobbakat a pályázati kiíráséval azonos című mesekönyvben gyűjtötték össze.
A díjátadó során egy, a három első helyezett történetből összegyúrt színdarabot adtak elő. Egy oklevél és egy ajándékcsomag mellett mindenki kapott egy tiszteletpéldányt a könyvből. 
"A műtárgyak titkos élete" már kapható a múzeum boltjában.
Mind az előkészületek, mind a mesém megírása és a díjátadón való részvétel nagy élmény volt számomra.
Fürcht-Beck Adél (6m)"

Adél beszámolója
Regina beszámolója (németül)

A Titkárság nyitvatartása a nyári szünetben / Öffnungszeiten des Sekretariats und Bearbeitung von Anfragen während der Sommerferien

🇭🇺
  • A nyári szünet ideje alatt, 2026. június 22. és augusztus 28. között a Titkárság szerdai napokon09:00–12:00 óra között tart nyitva a tanulókkal kapcsolatos ügyintézésre és az általános ügyfélfogadás számára.
  • Az iskola július 27. és augusztus 07. között zárva tart, ez idő alatt az ügyintézés is szünetel.
  • Az év közbeni iskolai felvétellel (átvétellel) kapcsolatos megkereséseket 2026. augusztus 1-jétől dolgozzuk fel újra.
  • gyakornokokkal kapcsolatos megkereséseket augusztus közepétől dolgozzuk fel újra.
  • A Titkárság augusztus 31-től ismét a megszokott nyitvatartási rend szerint lesz elérhető.
🇩🇪
  • Während der Sommerferien, vom 22. Juni bis zum 31. August 2026, ist das Sekretariat mittwochs von 09:00 bis 12:00 Uhr für Schülerangelegenheiten und den allgemeinen Publikumsverkehr geöffnet.
  • Die Schule ist vom 27. Juli bis zum 07. August geschlossen, in diesem Zeitraum findet kein Publikumsverkehr statt.
  • Anfragen zur Schulaufnahme für Quereinsteiger werden wieder ab 01.08.2026 bearbeitet.
  • Anfragen zu Praktikanten werden wieder ab Mitte August bearbeitet.
  • Ab dem 31. August ist das Sekretariat wieder zu den gewohnten Öffnungszeiten erreichbar.