Menu

Álláshirdetések
Jelentkezés a DSB-be
MTMI (MINT)
Hu
Rólunk
0. osztály
Általános iskola
Gimnázium
Kérvények / Dokumentumok
Iskolai élet
DSBistro
Iskolai grémiumok / Kapcsolat
Deutsche Schule Budapest > Rólunk > Küldetés

Küldetés

A Budapesti Német Iskola a német és a magyar kultúra találkozásának iskolája,  úgynevezett „Begegnungsschule”, ahol a tanulókat támogatjuk tanulmányaikban, felkészítjük őket a német középiskolai végzettségek, valamint a német és a magyar érettségi megszerzésére.


A Budapesti Német Iskolában a tanulók mindazon kompetenciáit fejlesztjük, melyek szükségesek ahhoz, hogy tanulmányaikban sikeresek legyenek. Diákjaink megtanulják az információkat és az ismereteket feldolgozni és hasznosítani, és megtanulnak csapatban dolgozni. A DSB-ben toleráljuk és tiszteljük egymást. Tanulóink olyan öntudatos és érett felnőttekként hagyják el az iskolát, akik a globális világban készek a felelősségvállalásra.

A kultúrák találkozása erősebbé tesz

A Budapesti Német Iskola központi értéke a különböző kultúrták közötti párbeszéd, különös tekintettel a német és a magyar kultúrára. Iskolánk jellegzetessége, hogy nyitottak vagyunk a másikra. A „Begegnung” bátorságot jelent a nyitottságra, bátorságot az újjal való találkozásra és az új dolgok felfedezésére. Kitágítjuk a horizontunkat, és megéljük a kulturális sokszínűséget.

Nyílt és bizalmon alapuló kommunikáció

A kommunikációkészség a legfontosabb kompetenciák közé tartozik. Aki tud kommunikálni, közelebb tud kerülni az emberekhez, tud csapatot vezetni és problémákat megoldani. A DSB-ben fejlesztjük ezt a kompetenciát, és nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az iskolaközösség minden tagja kölcsönös bizalommal, tisztelettel, nyíltan és nyitottan forduljon a másikhoz.

Felelősek vagyunk a környezetért

A Budapesti Német Iskolában fontos értéknek tartjuk a környezettudatosság fejlesztését és erősítését. A környezettel kapcsolatos projektek és témák fontos szerepet játszanak az oktatásban és a mindennapi iskolai életben. Azt szeretnénk közvetíteni, hogy tartós gazdasági fejlődés csak akkor lehetséges, ha a környezet védelméről és az erőforrások felelősségteljes használatáról is gondoskodunk.

A nyelveket tekintjük közös jövőnk kulcsának

A Budapesti Német Iskolában nagy hangsúlyt helyezünk a nyelvek sokszínűségére, különös tekintettel a német és a magyar nyelvre. Ezen keresztül válik a kultúrák találkozása természetessé. A legtöbb tantárgy oktatásának a nyelve német, mely közös nyelvként, erősíti az iskolaközösség összetartását, és a tanórákon kívüli programokon is fejlesztjük. A DSB-ben céltudatosan dolgozunk a nyelvi képzés egységes koncepciójának kialakításán. Szeretnénk a nálunk beszélt nyelvek pozitív együtthatását kihasználni.

A digitális világra esélyként tekintünk

A digitális kompetenciák nem korlátozódnak a technológiák használatának képességére, hanem segítenek abban, hogy információval telített világunkban eligazodjunk, az információkat megkeressük, és megvizsgáljuk valóságtartalmukat és fontosságukat. Emiatt tartjuk iskolánkban különösen fontosnak, hogy a tanórákon olyan kompetenciákat közvetítsünk és fejlesszünk, melyek lehetővé teszik a digitális világban való eredményes tájékozódást.

Demokrácia, tolerancia, szolidaritás és társadalmi felelősségvállalás

Annak érdekében, hogy Európát és a világot felelősségteljesen alakíthassuk, fontos, hogy elég korán kifejlesszük az egymással való együttműködés iránti fogékonyságot. A tisztelet, a tolerancia és a szolidaritás értékei központi szerepet játszanak iskolánkban. A tanórai tartalmak és projektek segítségével fejlesztjük a szociális kompetenciákat. A célunk az, hogy társadalmilag aktív és demokratikusan cselekvő emberekkel gazdagítsuk a társadalmat.

A tanítás fejlesztést és tehetséggondozást jelent

A Budapesti Német Iskolában a tanulók aktívan alakítják a tanórát. Az osztályközösség összetartása céljából támogatjuk a másikra odafigyelő, tisztelettudó magatartást. Egységes és sokszínű módszertani tantervünk segítségével minden tantárgyban támogatjuk a szükséges készségeket elsajátítását, melyekkel az önálló tanulás lehetővé válik. Tanóráinkon nagy hangsúlyt helyezünk az egyéni fejlesztésre. Munkánk alappillérei az inklúzió és az integráció. Minden tanulót szükségletei és képességei szerint segítünk.

Deutsche Schule Budapest
1121 Budapest, Cinege út 8/C.
Tel: +3613919100
Tel: +3613919116
sekretariat@deutscheschule.hu

  • Facebook
  • Instagram
  • LinkedIn

Általános iskola

  • 0. osztály
  • 1-4. osztály
  • Napközi
  • Jelentkezés a 0. osztályba
  • Jelentkezés az 1. osztályba

Gimnázium

  • Pályaválasztás
  • Órarend, óraszámok
  • Orientációs osztályok
  • Felső-közép tagozat
  • Oberstufe – Felsőtagozat

Iskolai élet

  • DSBistro
  • Aktuális
  • E-Learning / Moodle / Schulmanager
  • Eseménynaptár
  • Csengetési rend

Kapcsolat

  • Iskolavezetés
  • Titkárság, Gazdasági iroda
  • Fenntartó
  • Alumni
  • Adatvédelem
  • Panaszbejelentés
  • Impresszum
Keresés
Álláshirdetések
Jelentkezés a DSB-be
MTMI (MINT)
Rólunk
0. osztály
Általános iskola
Gimnázium
Kérvények / Dokumentumok
Iskolai élet
DSBistro
Iskolai grémiumok / Kapcsolat