Kilenc DSB-s diák a chemnitzi filmfesztiválon
Kilenc DSB-s diák a chemnitzi filmfesztiválon

Szeptember 27. és október 4. között ünnepelte 30. évfordulóját a 👉 chemnitzi Schlingel Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál.
Idén ismét kilenc DSB-s diák, valamint több osztrák, szlovén, cseh, német és lengyel iskola tanulói képviselték az Európai Gyermekzsűrit.
A programban 12 film szerepelt különböző európai országokból – köztük néhány, amelyet most mutattak be először külföldön.
A fesztivál különlegessége volt, hogy minden vetítés előtt és után beszélgetésre is sor került a rendezővel, sőt sokszor a gyerekszínészekkel is.
A gyerekek számára különösen nagy élményt jelentett, hogy kérdezhettek, autogramot gyűjthettek és közös fotókat készíthettek a filmesekkel.
Az október 4-én, a chemnitzi városházán tartott díjátadó ünnepségen két diákunk – Subák Gábor és Scholz Ádám – a hivatalos, 12 tagú európai gyermekzsűri tagjaként léphetett színpadra, és megtiszteltetés volt számukra, hogy ők hirdethették ki a győztes filmet, az ír „Blue Fiddle”-t.
A szakmai program mellett változatos szabadidős tevékenységek is vártak a résztvevőkre: operaház-látogatás, ugrópark, bowling, valamint az MDR területének és az erfurti KiKa stúdió megtekintése. Természetesen Chemnitz városát is felfedeztük, amely 2025-ben Európa Kulturális Fővárosa.
Ezúton is köszönjük a DSB-nek és a Schlingel Filmfesztivál szervezőinek, hogy lehetővé tették ezt a felejthetetlen élményt!
Impressziók a fesztiválról






Videók | The Festival on Video 👉 Watch now
Fotók | The Festival in Pictures 👉 To the gallery