„Aztán megyünk osztrigát enni a Kempinskibe” – a DSB 11.a osztálya találkozott Angela Merkellel

„Aztán megyünk osztrigát enni a Kempinskibe” – a DSB 11.a osztálya találkozott Angela Merkellel

Angela Merkel 16 éven át volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja. Politikája maradandó nyomot hagyott Németországban és Európában egyaránt; ő volt az első nő ebben a tisztségben, a volt NDK tanúja, és mindenekelőtt olyan ember, aki egy értéknek szentelte magát: a „szabadságnak”. Ez a címe nemrég magyarra fordított önéletrajzi könyvének is: Szabadság. 2025. október 1-jén a kötet magyarországi bemutatója alkalmából Merkel a budapesti Goethe Intézetbe (👉 Goethe-Institut Budapest) látogatott, hogy magyar diákokkal beszélgessen, lehetőséget adva nekik politikai és személyes kérdések feltevésére. A Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium és a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium mellett a Budapesti Német Iskola 11.a osztálya is részese lehetett ennek az egyedülálló élménynek. (👉 Hajsz Nati 11.a beszámlója)

A színpadon iskolánk két tanulója, Posztl Panna és Kliegl Emma tehette fel a korábban az osztályban közösen megfogalmazott, részben politikai, részben személyes kérdéseket a volt kancellárnak. A két diák magabiztosan, kíváncsian és felkészülten vezette a beszélgetést.

A közönség számára is hamar nyilvánvalóvá vált: egykori politikust látunk, aki mindenekelőtt ember. Őszinte, nyílt, partnerként szólítja meg hallgatóságát, semmit nem szépít, ugyanakkor mindig arra buzdít, hogy félelem nélkül, optimistán tekintsünk a jövőbe. A beszélgetés témái széles skálán mozogtak: Kína államkapitalista modelljétől Németország AfD általi megosztottságán, az orosz–ukrán háborún és a klímaváltozáson át a németországi befogadó kultúráig. Merkel személyes életútjáról is mesélt: az egykori NDK polgáraként szerzett tapasztalatairól, illetve arról, mit jelentett nőként politizálni.

Humoros anekdoták is előkerültek – például amikor egy kisfiú a kancellársága idején megkérdezte tőle: „Lehet-e egyáltalán férfi is szövetségi kancellár?” Legfőbb üzenete diákjainknak az volt: ne rejtsék véka alá képességeiket, merjenek vezető szerepet vállalni. Karrierje során ő maga is felismerte: „mindenki csak vízzel főz”. Ezzel a tapasztalattal és életbölcsességgel sikerült megszólítania a diákokat – egy olyan generációt, amely a közösségi média és a tökéletesség hajszolásának világában különösen értékesnek tartja azt az üzenetet: „Amit mások meg tudnak csinálni, arra te is képes vagy!”

Úgy tűnt, van egy téma, amelyhez Merkel minden kérdésnél visszakanyarodik: Európa lelke. Európa gazdasági és katonai erőre való szükségességét hangsúlyozza ugyan, de mindenekelőtt az Európai Uniót „létkérdésnek” nevezi. A közönséghez – diákjainkhoz – ismételten közvetlenül fordult: az EU a „sokszínűség”, a „különbözőségben való egység”, az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a nyitottság szinonimája. A fiatalok feladata szerinte az, hogy mindig újra és újra olyan tereket találjanak, ahol különböző csoportok találkozhatnak, megelőzve ezzel a véleménymonopólium kialakulását, és erősítve a nézőpontok sokszínű cseréjét.

Egykor „tanult németként” megbélyegezve, most személyes élményeit is megosztotta a diákokkal, hangsúlyozva: ne általánosítsanak, segítsék egymást, ne építsenek újra előítéleteket, hiszen „a szavakból tettek lesznek”. Legyenek innovatívak, törekvőek. Amikor pedig egykori NDK-beli életéről mesélt, a fiatalok előtt egy olyan ember képe bontakozott ki, aki a maga tapasztalataiból merítve tette magáévá azokat az értékeket, amelyeket most is hangsúlyoz. Megható pillanat volt, amikor felidézte: édesanyja mindig arról álmodozott, hogy ha egyszer megnyílik a határ, „osztrigát eszik a Kempinskiben” – Nyugat-Berlinben. Ez a szabadság utáni vágy, a saját élet önálló alakításának igénye sokakban visszhangra talált a teremben, különösen a fiatalok körében.

Tanárként, miközben figyeltem diákjainkat a színpadon és a közönség soraiban, láttam, mennyire elmélyülten hallgatják Merkelt. És feltettem magamban a kérdést: Mi a ti vágyatok? Mik a ti „osztrigáitok a Kempinskiben”? A tekintetekből pedig kiolvashattam: mindenki éppen formálja magában a saját választ.

Ezúton is köszönjük Győri-Posztl asszonynak és a Goethe-Institut Budapestnek ezt a páratlan lehetőséget, amely diákjaink számára örök élmény marad – s talán még pályájukat is alakítani fogja.

Julia Eipper (11.a osztályfőnöke)

A szöveg fordítása mesterséges intelligencia segítségével valósult meg.

Különleges találkozás Angela Merkellel

Nagyon kevés alkalom adódik egy tizenegyedikes diák életében, amikor valóban történelmi jelentőségű emberrel találkozhat. A mi osztályunk mégis megélhette ezt, hiszen részt vehettünk egy beszélgetésen a Goethe Intézetben, ahol Angela Merkel, Németország volt kancellárja mesélt a saját tapasztalatairól, karrierjéről, döntéseiről, nehézségeiről. Már az első pillanattól érezhető volt, hogy nem csak egy hivatalos, távolságtartó politikust hallgatunk, hanem egy közvetlen embert, aki kendőzetlenül osztotta meg velünk a történeteit.
AngelaMerkel nyíltan beszélt arról, milyen nehézségekkel járt a kancellári munkája. Elmesélte, hogy sokszor a hivatalos teendők után otthon sem tudta teljesen félretenni a politikát, mert a családdal is gyakran erről folytak a beszélgetések, hogy mit miért mondott. Elmondta azt is, mennyire megterhelő volt, hogy a szüleit és a testvérét sokszor újságírók rohamozták meg, akik állandóan valami szenzációt vagy botrányt kerestek. Ehhez kapcsolódóan arról is mesélt, milyen apró trükköket talált ki azért, hogy kevésbé legyen érdekes a sajtó számára.
Nagyon megérintő volt hallgatni, amikor arról beszélt, hogy nőként hogyan kellett helytállnia a politikában. Nem titkolta, hogy voltak helyzetek, amikor különösen nagy kitartásra volt szüksége, de mindig megőrizte a higgadtságát és az elveihez való ragaszkodását.
Ez a találkozás számomra nemcsak egy meghatározó élmény volt, hanem egyfajta tanulság is: láthattam, hogy még a világ egyik legmeghatározóbb politikusának is megvoltak a maga nehézségei. Őszintén szólva én nem számítottam arra, hogy ennyire közvetlen beszélgetésben lesz részem és hogy ennyi személyes történetet hallhatok. Úgy érzem, hogy diákként, az ilyen találkozások maradnak meg inkább az emlékezetünkben, ahol nem száraz témák kerülnek előtérbe, hanem a személyesség, a lelki oldal.

Hajsz Natali Júlia (11a)