
Dékáni elismerés a DSB ifjú fizikusainak
Dékáni elismerés a DSB ifjú fizikusainak
Idén 35. alkalommal rendezték meg az Ifjú Fizikusok Magyarországi Versenyét (Hungarian Young Physicists’ Tournament, HYPT) az ELTE TTK szervezésében.
A kutatási alapú fizikaverseny szóbeli fordulójába 20 diák jutott, ahol angolul prezentálták kutatási eredményeiket.
A rendkívül erős mezőnyben két DSB-s diák is bejutott az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyének (International Young Physicists’ Tournament, IYPT) magyar csapatába:
- Sipeki Stella, 11. osztály
Lato Lato című problémával: „Egy madzag mindkét végéhez rögzítsünk egy golyót, és a madzag közepét kössük egy tengelyhez. Amikor a tengely függőleges irányban rezeg, a golyók ütközni kezdenek és növekvő amplitúdóval rezegnek. Vizsgáld meg a jelenséget!”
- Bartók Blanka, 12. osztály
Rugós hiszterézis című problémával: „Csatlakoztassunk két egyforma egyenes rugót szimmetrikusan egy tömeghez „V” alakban, és gyakoroljuk a tömegre szabályozható erőhatást. Ha ezt az erőt változtatjuk, a tömeg mozgása bizonyos feltételek mellett az alkalmazott erő változásának előzményeitől függ. Vizsgáld meg ezt a jelenséget!”
Stella és Blanka a júliusi nemzetközi Svédországban megrendezésre kerülő döntőre az ELTE TTK-n folytatja kutatásait.
Felkészítő tanáruk, Hömöstrei Mihály a Kulturális és Innovációs Minisztérium tanári díjában részesült.
További jó és eredményes munkát kívánunk!
A képek forrása: hypt.elte.hu ill. saját fotók
A 2025-ös magyar IYPT csapat!
A 2024. december 18-án megrendezett szóbeli fordulón kiválasztották a 2025-ös magyar csapatot:
- Bartók Blanka: (Budapesti Német Iskola- Thomas Mann Gimnázium) felkészítője: Hömöstrei Mihály
- Csapó András (Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium) felkészítője: Horváth Norbert
- Havasi Eszter (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona) felkészítője: Varga-Umbrich Károly
- Kocsis Dorka Emese: (Audi Hungaria Iskolaközpont, Győr) felkészítője: Hegyi Anna
- Mika Tamás Zoltán (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest) felkészítője: Piláth Károly
- Muraközi Péter (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr) felkészítője: Tóth Kristóf és Csonka László
- Sipeki Stella: (Budapesti Német Iskola- Thomas Mann Gimnázium) felkészítője: Hömöstrei Mihály
- Sohajda László Márton (Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium) felkészítője: Komáromi Annamária
- Sz. Nagy János Gábor (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) felkészítője: Adorján László
- Sztrányai Milán (Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium) felkészítője: Erdélyiné Bérczi Enikő, Komáromi Annamária
Gratulálunk nekik és várjuk a közös munkát!




A képek forrása: hypt.elte.hu ill. saját fotók
Fizikatanári díjak a KIM jóvoltából
Idén már második alkalommal jutalmazta az Kulturális és Innovációs Minisztérium az HYPT (Hungarian Young Physicists’ Tournamen / Ifjú Fizikusok Magyarországi Versenye) 5 sikeres felkészítő tanárát. A 2024. december 18-án, az ELTE TTK által rendezett versenyen a 2025-ös svédországi IYPT (International Young Physicists’ Tournament / Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye) magyar csapatának jelentős részét adó csapattagok felkészítő tanárai Bódis László helyettes államtitkár úrtól vehették át a Hankó Balázs miniszter úr által aláírt, fejenként egy millió forint díjazású elismerést, elkötelezett és lelkiismeretes munkájukért.
A díjjal az alábbi kollégákat jutalmazták:
- Komáromi Annamária – Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium
- Adorján László – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
- Hömöstrei Mihály – Deutsche Schule Budapest / Budapesti Német Iskola
- Horváth Norbert – Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
- Varga-Umbrich Károly – Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium elkötelezettségét a fizikatanítás további támogatásáért és gratulálunk a kollégáknak és további sikeres munkát kívánunk!


A képek forrása: hypt.elte.hu ill. saját fotók
Köszönet az HYPT 2024/25 támogatóinak
Köszönjük szépen a versenyen való részvételt, a rá szánt időt és energiát, a sok támogatást és a versenyen elhangzott bátorító, kedves szavakat:
- Dr. Hömöstrei Mihálynak, az IYPT főtitkárának,
- Bódis Lászlónak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárának,
- Dr. Kacskovics Imrerének, az ELTE TTK dékánjának,
- Szundy Olivérnek, a Grundfos Tatabánya Components Gyárigazgatójának,
- Kemler Andrásnak, a Bosch csoport létesítménygazdálkodásért felelős vezetőjének Magyarországon és az Adria régióban,
- Csonka Norbertnek, a Földgázszállító Műszer-irányítástechnika vezető szakértőjének.
Hálásak vagyunk, hogy jelenlétükkel emelték az esemény rangját, és köszönjük, hogy a legsikeresebb felkészítő tanárok jutalmazásához hozzájárultak.
A tanári díj támogatói:
- Kulturális és Innovációs Minisztérium
- Robert Bosch Kft.
- Grundfos Magyarország Gyártó Zrt.
- FGSZ Földgázszállító Zrt.
A verseny további támogatói:
- Eötvös Loránd University
- Eötvös Loránd Fizikai Társulat
- Nemzeti Tehetség Program – A Nemzeti Tehetség Program technikai száma: 1823

A képek forrása: hypt.elte.hu ill. saját fotók
IYPT
Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye (IYPT) az egyik legrangosabb nemzetközi fizikaverseny. Különlegessége, hogy a hagyományos problémamegoldó versenyekkel szemben itt a diákok csapatban, valódi kutatómunkát végeznek, előre megadott kísérleti/műszaki problémák kapcsán. A versenyfelkészítés kiemelt pedagógiai célja (a fizika tantárgy tanításán túl) a csapatmunkára való felkészítés, a kommunikáció, a vitakészség és az angol nyelvtudás fejlesztése, továbbá a kreativitás kibontakoztatása. A verseny nagyon jól illeszkedik a modern STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) oktatás módszertanába, így úttörő szerepet játszik ennek elterjesztésében.
Jelenleg több, mint 40 diák készül tanáraival a magyar válogató első fordulójára. A versenyre való felkészítés hatalmas munkát ró a pedagógusokra, de örömmel jelentjük be, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Bosch, a Grundfos és a Földgázszállító nagyvonalú támogatásával idén is jelentős összegű (bruttó 1 MFt-os) tanári díjat tudunk osztani a legsikeresebben versenyző diákok felkészítő tanárainak.
Csodás, hogy nagy cégek és a Minisztérium is a tehetséggondozás és a STEM terület utánpótlása mögé áll. Köszönet érte!
Információk az IYPT versenyről
Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye (International Young Physisists’ Tournament, IYPT) az egyik legrangosabb középiskolás nemzetközi fizikaverseny. Egyedülálló azonban abban, hogy nem csupán a fizikáról szól, hiszen az IYPT egy rendkívül izgalmas csapatverseny, ahol a versenyzők kiélezett csatákat vívnak angol nyelven. Ezekben a problémák mély megértése (azaz a fizika) mellett rendkívül fontos a gyors észjárás és helyzetfelismerés, a meggyőző érveléstechnika, a jó angol nyelvtudás és a csapatszellem is. Talán ennek a komplexitásnak is köszönhető, hogy a részvétel ezen a versenyen rendkívül izgalmas és tanulságos, valamint egy életre szóló élményt jelent. Ráadásul az utóbbi 3 évben mindig éremmel tértünk haza, legutóbb, 2017-ben pedig aranyérmet szerzett a magyar csapat.
A csapatba kerüléshez október közepéig kellett jelentkezni az Ifjú Fizikusok Magyarországi Versenyére (Hungarian Young Physisists’ Tournament, HYPT), sikeres szereplés esetén pedig több hónapos intenzív felkészülésen (mely a kísérleti és elméleti kutatómunka mellett kommunikációs tréningeket, edzőtáborokat is magában foglal) kellett kivívni az öt fős keretbe kerülést.
Ha érdekel a verseny, akkor először olvasd el a verseny hivatalos honlapján a Gyakran feltett kérdések rovatot, ahol választ kaphatsz pl. arra, hogy miért érdemes jelentkezni és mit várnak el a jelentkezőktől. Ahhoz, hogy képet kaphass magáról a versenyről, javasolják, hogy nézd meg a 2017-es szingapúri IYPT döntőjét, ahová a magyar csapat is kvalifikálta magát.